Az év leghosszabb napján látogattunk el az első 3D-ben forgó magyar játékfilm kamerapróbájára, ahol Sas Tamás rendező-producer és Miklauzic Márton operatőr beszélt nekünk arról, hogy miben különböznek az SOS Love felvételei egy hagyományos forgatástól.


ST: A térhatású film nem számít újdonságnak, hiszen az első filmek még az Egyesült Államokban készültek a harmincas években. Egy rövid ötvenes évekbeli reneszánsztól eltekintve, manapság éled újjá a filmkészítésnek ez a módja a digitális technika fejlettségének köszönhetően, de még a mai technológiai szinten sem egyszerű a kivitelezés .


Magyarországon ugye ez az első 3D-ben forgó játékfilm?

ST:Igen, bár a stáb már dolgozott hosszabb-rövidebb anyagokon, kisfilmeken és vieoklipeken, viszont meg merem kockáztatni, hogy nekünk lehet, hogy naponta több anyagot kell majd leforgatnunk, mint amennyire az említett produkciókhoz szükség volt, és ez kicsit nyugtalanító /nevet/

Ma kamerapróba van. Mit is próbáltok ki tulajdonképpen?

ST. Ma és holnap csinálunk egy ún. workflow-t, ami azt jelenti, hogy a kamera összeállításától indulva végigmegyünk azon a folyamaton, amit majd a forgatáson nap mint nap végig kell csinálnunk. Kipróbáljuk a kamera beállításait, azt, hogy a jeleneteket hogyan kell beállítani, megnézzük, hogy fest a felvett anyag, végigcsináljuk a konvertálást, hogy lépésről lépésre lássuk, hogyan jutunk el egy utómunkára alkalmas anyagig.


Van olyan dolog, amire különösképpen ügyelni kell egy 3D forgatáson a hagyományos felvételekhez képest?

Igen, mégpedig az, hogy a nem megfelelő beállítások, vagy a két kamera elégtelen szinkronizálása esetén szó szerint fejfájást okozhatunk a nézőnek. Sok esetben lehet látni, hogy a nézők leveszik a szemüvegüket, dörzsölik a halántékukat. Ilyenkor nem feltétlenül a film tartalmával van gondjuk, valószínűbb, hogy a felvétel és az utómunka közben történt valami hiba. Ha megkérdezitek Marcit /Miklauzic Márton, az operatőr/, biztosan szívesen mesél nektek erről.


>> a poszt folytatódik