Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csók helyett pofozkodott Szinetár Dóra


Cynthia szerepében Szinetár Dórát láthatjuk, akinek ez a második mozifilm szerepe. Kislányként már szerepelt egy német-magyar koprodukcióban készült misztikus horrorban, a Laurinban, amelynek címszerepét alakította. A filmet csak külföldön mutatták be, így valójában az S.O.S. Love!-ban tűnik majd fel először hazai filmvásznon.

 
Miért vállaltad el ezt a szerepet, mi tetszett meg benne?

Igazából nem is a szerep miatt vállaltam, hanem Sas Tamás személye, és a lehetőség miatt, hogy forgathatok vele. Sokat dolgoztam az elmúlt években, de filmes munkám nem volt. Tamás megkeresett azzal a kérdéssel, hogy elvállalnék-e egy szerepet a készülő filmjében. Kíváncsivá tett, amikor hozzátette: egy nagyon másféle karaktert kellene játszanom, mint amiket általában alakítani szoktam. Látott tavaly a Thália Színházban a Koldusoperában Polly szerepében. Akkor jutott eszébe, hogy akár én is lehetnék Cynthia. Amikor elolvastam a könyvet, megörültem, mert valóban érdekes kihívásnak tűnt egy hisztis amerikai színésznő bőrébe bújni.

Hogyhogy most szerepelsz először magyar játékfilmben?

Elmentünk egymás mellett. Amikor felkérésem volt, éppen babát vártam, amikor meg elmentem egy castingra, kiderült, hogy teljesen más karaktert vártak, mint amit ott a helyszínen mutattam. Utoljára húsz éve, még kislányként játszottam játékfilmben.

Hogy érezted magad hisztis akcióhősnőként?

Jópofa volt nagyon. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez a hisztis nő túlzottan távol áll tőlem. Én is szoktam hisztizni, ezt az oldalamat a kisfiam láthatta eddig legtöbbször. Az S.O.S.Love! nem egy művészfilm, a karakter elég végletesnek tűnt már első olvasatban is. Tamás is azt javasolta, hogy nyugodtan legyek minél szélsőségesebb, merjek játszani a figurában rejlő lehetőségekkel.



szólj hozzá: Szinetár Dóra akciójelenetben


A forgatás akció része mennyire volt nehéz?


Semennyire, nem is nagyon volt akció. Át kellet esnem egy ajtón, ennyit még meg tudok oldani. Sokkal nehezebb volt, hogy egy tűsarkúban kellet rohannom a sárban. Ez a mutatvány annak ellenére megviselt, hogy a magas sarkú cipők a mi szakmánkban hétköznapinak számítanak. A jelenet forgatása után három napig olyan izomlázam volt, hogy nem nagyon tudtam ülni sem.

A szereped szerint Jake barátnője vagy. Az őt játszó CJ-vel működött köztetek a kémia?

Igazából háromszor találkoztunk, ebből kétszer a közös jeleneteink forgatásán. Egyszer felpofoztam, egy másik alkalommal pedig papuccsal püföltem. Ami ehhez kellett, az megvolt. Jól lehetett vele bohóckodni, igazán játékos módon állt hozzá a munkához. A kémiának inkább Árpa Attilával kellett volna működni, ő próbál megcsókolni a film végén. De abból a próbálkozásból is csak egy nagy pofon lesz. Sokkal inkább a fizikai erőmre, semmint a kémiára volt szükség.



Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is! 
0 Tovább

Daryl Hannah túl macsósnak tartotta Árpa Attilát


Árpa Attila nem az SOS Love!-ban először forgat nemzetközi produkcióval. Feltűnt a Borgiákban, szerepel a Katedrális folytatásában, és az új 24-nek mondott Strike Backben két epizódban is szerepel, mint a magyar titkosszolgálat főnöke.
Mostanában azon gondolkodik, hogy írjon-e egy bemutatkozó levelet Ben Afflecknek, aki éppen Argo címmel forgatja legújabb filmjét.

Az amerikai kollégákkal milyen viszonyt sikerüt kialakítani? Darryl Hannah-hoz például mennyire tudtál közel kerülni?

Semennyire, mert Daryl a fejébe vette, hogy én vagyok ott a nagy macsó, ezért engem nem fog az egész forgatás alatt észrevenni. Működött a poén, tehát nem vettem magamra, bár meglepően hitelesen csinálta. Eljátszotta azt, hogy Hujber a kedvence, Hujber a kedves kis aranyos, én meg ott sem vagyok, és ez a szereposztás valamiért meg is maradt. Ezen poénkodtunk az egész forgatás alatt. 

Milyen élőben?

Egy dáma. Egy elegáns, nagyon szép dáma, aki pontosan tudja, milyen szép nő és milyen jó színésznő. Egyébként közvetlen volt velünk. Valaki, talán Náray Tamás azt mondta neki, hogy mi vagyunk a legjobb színészek Magyarországon, illetve Kelet-Európában. Valószínűleg ezt el is hitte, így aztán borzasztóan kedves volt hozzánk.

Billy Zane-nel akkor jobban összebarátkoztál?

Vele igen, és C.J. Thomasonnal. Mikor Billy Zane-t először megláttam, rá is azt mondtam, hogy na, ő is megöregedett, kicsit posakosabb lett a Titanic óta. Aztán az olvasópróbán letaglózott. Ettől mi még nagyon messze vagyunk.

Ellestél tőle valamit?

Leginkább azt, amit Daryl hannah-tól is, hogy nem kell játszani. Elsajátítja a szerepet és a szöveget, és úgy adja elő, mintha a sajátja lenne. Billy Zane ezt csinálta, és beleépített még néhány borzasztó jó grimaszt és reakciót. Az az instrukció, amit amerikai rendezők adnak, hogy ne szerepelj, vagy ne színészkedj, az tökéletesen ült nála.



CJ nagyon bírt. Mivel vetted le a lábáról?


Velem értette meg magát a legjobban, mert én beszélek angolul, és ismerem az összes amerikai gimis hülyeséget, amin ő is átment. Ő is amerikai focizott, és benne volt minden játékban. Vele játszottuk azt a bugyuta általános iskolás játékot, hogy mutatsz egy karikát a hüvelykujjaddal és a mutatóujjaddal, és ezt mindig csípő alatt kell tartani. Ha a másik belenéz, akkor megütheted. Szellemi párbajnak neveztük, ezt csináltuk a forgatás alatt folyamatosan, de mindenféle egyéb hülyeséget is. Tehát szívattuk egymást rendesen.

Mindenhol megírták, hogy szerepeltél a Borgiákban, de nem ebben az egy külföldi filmben szerepeltél.

A Monte Carlóban és a Borgiasban nagyon nyúlfarknyi szerepeim voltak. Nem szégyellem bevallani, hogy a  kreditért vállaltam őket. A Monte Carlóban, amiben Cynthia Nixon játszik a Szex és New Yorkból, még szövegem sem volt. A Borgiasban egy mondatom, de ha van olyan filmdíj, hogy a legjobb szereplő, akit hátbaszúrnak, miközben háttal áll a kamerának egy sötét sikátorban, akkor azt biztos, hogy meg fogom nyerni. De komolyra fordítva a szót, az ember örül neki, ha bekerül ezekbe a produkciókba, ugyanakkor szégyelli, hogy sokan írnak róla, aztán kiderül, hogy csak pár kocka erejéig látszik. Vagy meghal, vagy meg se szólal.

A Katedrálisból készült sorozat folytatásában, a World without Endben nagyobb szerepem van, ott  III. Richárd egyik katonáját játszom, aki az egyik főszereplő. Ott egyfolytában kardozni kell, lovagolni, és mogorván egyet nem érteni a királlyal. Az egy jó szerep. 

A másik a Strike Back, ami most ment le Amerikában, és az új 24-nek mondják. Ezt nyáron forgattuk, és biztos, hogy Magyarországon is fog menni. Ebben szintén elég nagy szerepem van, beszélek! A magyar titkosszolgálat vezére vagyok két epizódban, aki nem nézi jó szemmel, hogy egy brit különleges egység eljön Magyarországra, és semmire sincs engedélyük, de szétmészárolják a fél várost.



Akkor abban magyar akcentusod van?

Igen, ott azt kérték, hogy rondítsak egy kicsit az akcentusomon. A Jean-Claude Van Damme-filmben is ez volt, hogy ne beszéljek ennyire tökéletesen, mert egy kelet-európai tag vagyok.

Törekszel rá, hogy minél több külföldi filmbe bekerülj?

Egyértelműen. Most tavasszal egy francia-lengyel koprodukcióban forgatok. Marie Curie szeretője leszek, itt majd franciául kell beszélnem, úgyhogy a nemzetköziség megvan. A cél a nagy szerep nagy amerikai filmben, szerintem minden színésznek ez a célja.

Helyes azért a színésznő, aki Marie Curie-t játssza?

Hát mondjuk úgy, hogy a színésznő rendkívül hasonlít az eredetire, ami persze egy nagyon jó pont, és remek színésznő. De Marie Curie azért nem volt egy szexbomba, és az én karakterem sem egy szexidol. Nekem ezért is érdekes ez a szerep, mert le kell fogynom, bajszot és szemüveget kapok. Szeretem, amikor nem a szokásos rosszfiút, vagy macsót kell játszanom.



Elköltöznél Amerikába, ha bejönne a külföldi filmezés?

Munkákra mindenképp. Ha fiatalabb lennék, azt mondanám, élni is tudnék ott. De most már megszerettem Magyarországot az összes hibájával együtt. Hiába van benne minden porcikámban, hogy el kellene innen menni. Szerintem sok ember így van ezzel mostanában. Mégis, amikor az ember átkocsikázik a naplementében mondjuk a Lánchídon, akkor azt mondja, hogy én szeretem ezt a várost.

Nem zavarna, hogy míg itthon felismernek az utcán, kint elvesznél a tömegben?

Nem. Amennyi jót hoz ez a celebség, annyi rosszat is. Amerikában, ahol a kutya se ismert fel, sokkal izgalmasabb volt bemenni egy bárba, és ismeretségeket kötni. Ha akkor ott valaki azt mondta, „Te, ez egy jó fazon!”, az sokkal jobban esett, mint itthon, ahol valószínűleg azért mondják, mert mondjuk ismernek.

Mit szólsz ahhoz, hogy Ben Affleck most éppen Argo címmel forgat egy vicces akciófilmet?

Gondolkodtam rajta, hogy írok neki, hogy heló, én már csináltam ilyen címmel egy filmet, és legalább egy szerepet adj benne, de még nem tettem meg. Talán megírom ezt a levelet, nem tudom még.

Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!

0 Tovább

Az NCIS stábjával forgatott Hujber Feri



Árpa Attila azt mondta, hogy volt köztetek egyfajta egészséges versengés a forgatás közben

Folyamatosan. Két alfahím nem fér meg egy csárdában, úgyhogy voltak egészséges csörték, de a humor keretén belül maradtak. Például megcsinálta velem, hogy azt mondta, Billy Zane visszanézte a felvételeket, és szerinte Árpa az egyetlen, aki természetesen játszik, mert ő az, aki a legamatőrebbnek látszik. Különben mindenki nagyon mesterkélt. Furcsa volt, de nagyon magamra vettem, mert én is visszanéztem mindent, és nem éreztem, pedig nagyon önkritikus vagyok. Amikor látta, hogy ült a poén, röhögött egy nagyot.


Kovács Patríciával mennyire működött közöttetek a kémia?

Patriciát a fősuli óta ismerem, úgy vagyok vele, mint Oroszlán Szonjával. Mindegy, hogy csókjelenet, szexjelenet, csak gyorsan legyünk túl rajta. Úgy működik a kémia, ahogy akarjuk.



Hogy érezted magad a Los Angeles-i forgatáson?

Azon kívül, hogy mikor megérkeztem, nem várt senki a reptéren, és még a telefonom is lehalt, remekül. Árpának bezzeg az utolsó pillanatban töröltek a járatát, és a következő gépre nem adhattak alacsonyabb szintű helyet, csak jobbat, úgyhogy ő végül hawai körümények között evett-ivott a repülőn. Én természetesen nem business classon utaztam…

Vágysz amerikai filmes szerepre?

Mindig Amerikát ajnározzuk, miközben semmivel sem tehetségesebbek vagy jobbak. Ugyanaz a stáb dolgozott velünk kinn, akik az NCIS-t forgatták, ugyanúgy levonultak jelenet után, és meglapogattak, hogy de jó vagy. Én azt akarom, hogy teljesértékű magyar színészként tudjak jelen lenni egy magyar filmben. Amikor Magyarországra jönnek amerikai filmek, pont ezért nem jelentkezek statisztálni. Nehogy ott kössek ki, hogy a Brad Pitt mögött ácsorgok egy zombifilmben.



Árpa Attila már szelidül, te mikor dobod el a macsószerepet?

Sosem voltam macsó. Én mindig is a karakterszerepekért voltam oda, a Valami Amerikában a legfiatalabb gyerek, a Majdnem szűzben a szemétláda, a Barátok köztben, aki megerőszakolja a lányt. Ez az első olyan szerep, amiben én viszem a hátamon a filmet. Nehéz volt, hogy megtaláljam a karakter mélységeit és magasságait. Ha benne vagy egy másfél órás film minden jelenetében, akkor neked kilencven százalékban jónak kell lenned, hogy azt mondják, hűha. Mellékszerepben elég 15 zseniális perc, és mindenki rólad beszél. Most is furcsa hogy, a Hacktion című sorozat főszereplője vagyok.



Ez a számítástechnikai világ mennyire áll hozzád közel?

Abszolút, minden nap fenn vagyok a neten. Azokhoz képest viszont sehol sem vagyok, akik tizenévesen a gép előtt kezdték. A három éves gyerekem gyakorlatilag fogja az iPadet, felmegy Youtube-ra, és kiválasztja a mesét, amit nézni szeretne.

 Az új részekben mire számíthatnak a nézők?

Folyamatos akcióra és fordulatokra, állandóan jönnek a meglepetések: halál, szerelem, eltűnés. Van benne minden, is. Ez most szerintem a legjobb sorozat Magyarországon, komolyan mondom.

Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!

0 Tovább

Árpa Attila csínyeitől senki nem volt biztonságban



Miközben készül Kovács Patrícia sminkje, Árpa Attila  kiszúrta a fotóst

Árpa Attila nagy mókamester hírében áll, az SOS Love! forgatásán egyik alkalommal például  Hevér Gábort görkorcsolyástól hajította a  medencébe, és a rendező bosszantására is voltak ötletei. De az igazi csörtéket Hujber Ferivel vívta a színfalak mögött.

Gyakran szívattad a többieket a forgatáson?


Hujber Ferit szerintem elég sokszor szívattam, Hevér Gábort leginkább a hiányos angoltudása miatt. Ezek mind poénok voltak, feldobtuk velük a forgatást. Van is olyan, ami benne maradt a filmben. Egy jelenetben be kellett menni egy szállodába, ahova az oroszok betessékelnek minket egy forgóajtón, mi meg ki is jöttünk egyből a másik oldalon. Ez a szívatás inkább  Tamásnak szólt. Ezek kollegiális hülyeségek voltak, semmiképpen sem komolyak.


Semmi komoly...

Érződik a filmben az a jó hangulat, ami a forgatáson uralkodott? Jól összeállt a csapat?


Szerintem a mi hármasunk, tehát Hujber, Hevér és én, mi nagyon. Ezek a kémiák benne vannak a filmben az összes finomságukkal együtt. Hevérrel például remekül megértettük egymást, a forgatókönyv szerint úgy alakult, hogy én az Öcsit annyira nem bírom, ami pont amiatt tudott jól működni, mert egyébként nagyon is bírjuk egymást. Hujberrel megint egy egészen másfajta viszonyunk volt, egyfajta versengés, hogy ki köztünk a macsósabb, erősebb, jóképűbb. Persze ez is mind a humor szintjén működött, ez a fajta szívatás is benne van a filmben.

Hogy versengtetek?

Ezek inkább a színfalak mögött történtek meg. Én általában korábban keltem, így ki tudtam választani azokat az ingeket és ruhákat, amik igazán jól álltak. Neki a maradékból kellett gazdálkodnia, és nem mindig volt boldog a ruházatával, mert a legjobbakat lenyúltam előle.


Jobbnál jobb ingekben

Milyen élmény volt a Los Angeles-i forgatás?

Bár nagyon jó volt a forgatókönyv és a kollégák nevei is sokat nyomtak a latban, a valódi ok, amiért nem is gondolkodtam a felkérésen, az a másfél hét volt Los Angelesben Darryl Hannah-val és Billy Zane-nel. Nagyon sokat dolgoztunk, másra nem nagyon volt idő, de az ottani forgatás volt számomra az év legjobb élménye. Önmagában az zseniális volt, hogy Los Angeles közepén forgatsz egy nagy, profi stábbal, és mondjuk éppen egy hullaszállító kocsiban ülsz, és végigmentek a Sunset Boulevardon. Buliztunk a Hollywood Boulevardon is, de elmentünk a forgatás szünetében Hevér Gáborral, és Santa Monicában fürödtünk egyet a tengerben. 


Los Angeles-i kalandok


Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is! 

0 Tovább

Árpa Attila és Hujber Feri mindig fel tudott pörgetni



Christine Kelly, a fiatal amerikai sizínésznő Zoyát alakítja a filmben, egy lázadó punkból tiniből igazi nővé érik a film végére, és nem árulunk el nagy titkot, hogy a változás hátterében egy mindent elsöprő szerelem áll. Christine igazán élvezt a forgatás minden pillanatát,  összebarátkozott a színészekkel, megszerette - ahogyan ő fogalmaz - a gyönyörű Budapestet. Az interjú végén pedig azt is elárulta, hogy melyik jelenet volt számára a legnehezebb

Miért vállaltad el egy magyar vígjáték főszerepét?

Izgalmas kihívásnak tűnt, mert a karakterem egyedi és érdekes. Zoya a film elején egy lázadó, punkos csaj, de miután beleszeret egy filmsztárba, édes és ártatlan lánnyá alakul. Tetszett a lehetőség, hogy két különböző karaktert is eljátszhatok egy filmben. Korábban nem szerepeltem vígjátékban, ezt is mindenképp ki akartam próbálni, és nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy ellátogassak a gyönyörű Budapestre.


Zoya a film elején még csak egy elkényeztetett zűrös punk lány

Hogy jöttél ki a magyar színészekkel?


Mindenkivel nagyon jól megértettük egymást. Árpa Attilával sok közös jelenetünk volt, vele sokat nevettünk, és mindig fel tudott pörgetni, ahogy Hujber Feri is. Tényleg mindenkit imádtam, kedvesek voltak velem. Szinetár Dórával csak egy pár közös jelenetem volt, vele is jókat szórakoztunk. Izgalmas volt mindenkivel együtt dolgozni, nagyon élveztem.

Ha valakitől szakmai tanácsot kellene kérned, kihez fordulnál közülük?

Jó kérdés, Kovács Patríciát már láttam a Szerelemtől súlytva című filmben, amit szintén Sas Tamás rendezett. Gyönyörűen játszott benne, biztosan hozzá fordulnék, annyira megszerettem azt a filmet. Vagy Árpa Attilához, láttam az Argót is, és jó rendezőnek tartom.

Hogy készültél az orosz maffiózó húgának szerepére?

Először is el kellett sajátítanom az oroszos akcentust, ez segített beleélni magam a szerepbe.
Hasznos volt, hogy egy orosz színész is volt a stábban, Jevgenyij Szticskin, aki a bátyámat alakította a filmben, sok érdekes dolgot mesélt nekem Oroszországról.

Szerinted a közönség megszereti majd a cicát?

Nem vagyok nagy rajongója a macskáknak, ezért próbáltam felkészülni arra, hogy lesz egy macskám a filmben. Mikor az első nap megláttam, vettem egy nagy levegőt, és azt
mondtam magamban: „Mostantól ő a legjobb barátom!”. Igazából nagyon kedves, édes cica volt, és én is több figyelmet kaptam, mikor az ölemben tartottam. A stábból mindig odajöttek páran, hogy megbabusgassák, aranyos volt, bár nem a legszebb állat szegényem.


szólj hozzá: Cica a filmforgatáson

Nehezítette bármiben is a macska a forgatást?


Az első macskás jelenetben az ágyon fekszem, miközben a macskának egy adott pillanatban átsétálnia a képen. Ezt többször fel kellett vennünk, mint szerettük volna. Viszont tökéletes időzítéssel nyávogott. Visszanéztük a felvett anyagot, és minden felvételnél szinte ugyanakkor, igazi filmes macska, biztosan vár még rá filmszerep.

Úgy hallottam, viccesen sült el a csókjelenetek forgatása...

Igen, az első csókunk a filmben egy táncjelenet után csattan el. Tehát készültem rá, csakhogy
annyira felpörögtem a mozgástól, hogy túl lendületesen hajoltam oda, és szó szerint
lefejeltem CJ-t. Persze jót nevettünk, de egy kis dudor jelent meg a homlokán, úgyhogy
várnunk kellett a forgatással, amíg valamennyire lelohadt. De legalább így a csók miatti feszültség rögtön elszállt belőlem.


Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!
 

 

0 Tovább

Csütörtökön Öcsi voltam, pénteken megcsalt férj


Öcsi egy laza figura

Hevér Gábor sokoldalú színész, egyaránt otthon van a színpadon és a filmvásznon is. Decemberben az SOSLove! hebehurgya Öcsijeként láthatjuk a moziban, míg az MTV új sorozatában, az Átokban egy családi gondokkal küzdő férfit alakít.  A Nemzetiben Színházban az Egyszer élünk című darabban játszik, ami az idei POSZT egyik legdíjazottabb darabja volt.



Milyen volt a hangulat a  forgatáson? Gyakran szórakoztatok egymással?

Folyamatosan. Nagyon össze voltunk zárva, Los Angelesben végig, aztán itt is, amikor megérkeztünk. Nyilván ment a zrikálás. Hujber Ferit jól ismertem korábbról, Árpa Attilát nem, de egyikükkel sem dolgoztam korábban együtt, csak Particiával és Elek Ferivel. Köztünk fiúk között ment jobbra-balra a szívatás, hogy kellemesen teljen a várakozás. Egymást hívogattuk telefonon, lehetőleg éjfélkor vagy kora hajnalban. Én Árpát hívogattam, hogy jól aludt-e, miközben néhány órája váltunk el, és másnap kora reggel találkoztunk.

Öcsi karaktere változott az első film óta?

Szerencsétlen még balfékebb lett, és az előző filmhez képest kicsit kinőtte magát. Az előzőben lehetett tudni, hogy mindent ő ront el, de a végső megoldást mégiscsak ő találja meg. Csak mivel szerencsétlen annyira hülye, nem nagyon hisznek neki. Most a karakter felduzzadt, több akciójelenetben is szerepel. Végiggörkorcsolyáztam például Los Angelest, halottas kocsiban utaztam, nem csak beszéltem hülyeségeket az irodában, mint az előzőben. Az amerikaiak nagyon szerették ezt a karaktert.


Ebben a filmben Öcsi karaktere még hozzáértőbb

Maga a film miben lesz más a korábbihoz képest?

Ez 3D-ben van, emellett a történet egy kicsit több szálon fut, kicsit bonyolultabb. A romantikus szál főszereplője két amerikai, ebben is más. Nem mondom, hogy ők másféleképpen játszanak, de mivel amerikai megrendelés volt, elsősorban azt kérték tőlünk, hogy nyugodtan játsszuk túl, mert Amerikában az embereknek ez tetszik. Mi megpróbáltunk egyensúlyozni, hogy sokak is legyünk, de a normalitás határain belül is maradjunk. Változott a csapat is, akik a társkereső ügynökséget viszik a filmben, a régiek közül hárman maradtunk Elek Ferivel és Kovács Patríciaval, hozzánk csatlakozott Hujber Feri és Árpa Attila.


Egy teljesen új csapat oszlopos tagjaként

Színészként mennyire vágysz főszerepekre?

Nem a főszerepen, hanem a jó szerepen van a hangsúly. Egy jó szerep egy jó színházi előadásban az kész főnyeremény. Közben ismerek olyan főszerepet, amit az életem árán se játszanék el. Előfordult, hogy tíz percet töltöttem a színpadon, és nagy sikerem volt, a közönség nagyon díjazta. Abban a jó tíz percben jó volt részt venni, egyáltalán nem volt dehonesztáló.

Így 40 körül egy romantikus vígjátékban már nem én vagyok a főhös alkat, egy olyan családtörténetben viszont, mint az Átok, igen. Ezzel nincs probléma. A két filmet párhuzamosan forgattunk, csütörtök délelőtt a csetlő-botló Öcsi voltam, és kavartam össze a szálakat, aztán pénteken reggeltől a széthulló családját összekapargatni próbáló családapa, aki kicsit alkoholista, megcsalta a felesége, és próbálja beverni a másik férfi arcát. Kicsit más a kettő, és a felkészülési idő nulla, de ezt így vállaltam. Ennél nagyobb bajom ne is legyen, hogy nyáron két filmet forgattam. Ezt csak így lehetett megoldani.

Mit ajánlanál mostanában a Nemzeti Színház műsoráról, ahol játszol?

Az Egyszer élünk című darabot, ami a POSZT-on elnyerte a kritikusok díját, a legjobb rendezést, én is nyertem vele. Ma Magyaroszágon ez az egyik legtöbbet díjazott előadás, Mohácsi János rendezte. Jöjjenek és nézzék meg, jól fognak szórakozni! 


Öcsi szerepében Hevér Gábor egy igazi görkoris akcióhőst alakít


Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!   
Ha csak a képek érdekelnek, nézz be a film honlapjára.
 
0 Tovább

Aki kiszállt az X Faktorból


Egy igazán extravagáns darab a filmből

Szilas Rita kívülállóként érkezett a magyar divattervezés világába, jogászként végzett, aztán hirtelen pályát váltott. Azóta szépen felfutott a La Masni nevű kis boltja,  különleges táskáit Polgár Judit és Árpa Attila felesége is hordja. Idén kapták fel csak igazán, az ő ruháit viseli az S.O.S. Love! című romantikus vígjáték amerikai főszereplője, Christine Kelly,  Náray Tamás pedig felkérte, hogy dolgozzon vele az X-Faktorban.


Kik hordják a ruháid, vannak ismert emberek köztük?

Engem is meglepett, hogy leginkább a 25 és 55 év közöttiek viszik a ruhákat, én fiatalabbakra számítottam. Egyre több ismert arc van közöttük, nagyon sok művész, színésznő, értelmiségiek. Polgár Juditnak van tőlem egy táskája, és Árpa Attila feleségének, Somló Tamásnak pedig pólója. Eleinte a táskákat inkább csak külföldiek hordták, de már vannak kevésbé extrémek táskában és ruhában is.


Extrém darab lenne?

Filmhez most először adtál ruhát, mi volt ebben a legnagyobb kihívás?

Hogy több emberrel kellett együtt dolgozni. Nem úgy ment, hogy kitaláltam egy ruhát, aztán megvalósítottam, az operatőrnek és a rendezőnek is meg kellett felelni. Elolvastam a forgatókönyvet, hogy bele tudjam magam élni Christine szerepére, és mellette próbáltam belevinni a saját stílusomat is. Közben azt is meg kellett tanulnom, hogy más működik a hétköznapokban, és más a filmben. Az egyik anyagra például, ami nekem nagyon tetszett, azt mondta az operatőr, hogy az nem lesz jó a kamera előtt a mintája miatt.



Vannak elég különleges kiegészítőid, például a tacskó formájú táska. Sikerült valamelyiket belecsempészni a filmbe?

Sajnos nem, pedig szerettem volna. Lelkesen cipelgettem őket a forgatásra, de végül nem jött össze.

Azóta kaptál érdekes felkéréseket?

Igen, Náray Tamás megkeresett, hogy dolgozzunk együtt az X-Faktorban. Sajnos egy hónap után ott kellett hagynom, mert minden időmet felemésztette, de nagyon élveztem. Rengeteget tanultam, és beleláthattam egy számomra teljesen új világba. A másik felkérésem még izgalmasabb: kortárs írónőknek, Szécsi Noéminek, Karafiáth Orsolyának, Winkler Nórának és Tóth Krisztinának készítek  táskákatt. Most ezeket fotózzuk, és jövőre a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartunk felolvasással egybekötött divatbemutatót. A kortárs irodalmat és a divatot akartam összekapcsolni, mert nem celebeknek szeretnék ruhát csinálni, hanem olyanoknak, akik letesznek valamit az asztalra.

Mi lesz nálad a következő őrület?

Most szeretnék férfitáska-kollekciót antik kilométerórákból. Ebből a női sorozatot megcsináltam már.


Előkészületben a férfi párja is

Milyen divattippet mondanál most télre az olvasóknak, amihez nem kell egy vagyon?


Pont ez az, ami nem kerül pénzbe. Nem annyira fontos követni a divatot, mert az inkább marketing. Persze én is kiemelek belőle részeket, amik tetszenek, de a divatszíneket sem követem. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy hordja azt, amiben jól érzi magát, vagy ami a legjobbat hozza ki belőle, és nem kell feltétlen a régi ruhákat sem kidobni. 


Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!   
Ha csak a képek érdekelnek, nézz be a film honlapjára.
 
0 Tovább

Kovács Patríciát nem skatulyázták be


/
Kovács Patrícia és CJ Thomason a forgatáson/

A népszerű színésznőt hamarosan az S.O.S. Love című romantikus vígjátékban láthatjuk a mozikban. Mint az első S.O.S.-film törzsgárdájának tagja, elmeséli, mit történt a címadó társkereső ügynökséggel az elmúlt években, és hogy miben lesz más a 3D-s folytatás az előzőhöz képest.


Miben lett más a karaktered az előző S.O.S.-filmhez képest?

Felnőttebb lettem és komolyabb, mert nagy felelősség van a vállamon. Én vagyok az igazgatója ennek a társkereső cégnek Hujber Ferivel, aki a szerelmem és a társam egyben. A céget is megnyirbálja a válság, nem mondhatni, hogy felfutóban van, amikor a film keződik. Mindenféle anyagi problémák nyomasztanak, ezért zaklatotabb  vagyok. Nem feltétlen örülök annak sem, hogy Hujber karaktere behozza a cégbe Árpa Attilát, akiben én nem annyira bízom a filmben.


/Betti komoly üzletasszonnyá vált - Kovács Patrícia és Hevér Gábor/

Volt ebben számodra kihívás?


Mindenképpen örültem ennek a változásnak, mert eltelt négy év az előző film óta, és közben én is felnőttem. Tetszett, hogy más karaktert alakítok, és az is, hogy nem én viszem a fő szálat, hanem a két fiatal amerikai színész. Ez nem is a második része az S.O.S.-szerelem!-nek, hanem a társkereső ügynökség történetének folytatása, ami az előzőtől függetlenül is megállja a helyét.

Milyen volt a hangulat a forgatáson?

Nagyon jól ismerem ezeket az embereket, Hevér Gáborral többször dolgoztam együtt, ahogy Hujberrel is. Árpa Attilával még nem volt közös munkánk, de nagyon megszerettem a forgatás alatt. Nagyon szimpatikus a lénye, a ténykedése, minden, amit csinál. Az amerikaiakkal is nagyon gördülékenyen ment a munka. Előtte a legnagyobb kérdés az volt bennem, hogy a színészetnek mennyire van egyetemes nyelve, mennyire értjük majd meg egymást.

/Smink a forgatáson - középen Árpa Attila mosolyog/

Az amerikai színészek máshogy játszottak? Lestél el tőlük valamit?

Máshogy, kicsit könnyedebbek, de mivel angolul zajlott a forgatás, nekik egyszerűbb is volt, mint nekünk. Leginkább a létezésük volt figyelemreméltó, hogy mennyire szabadok és könnyedek a forgatáson és az életben.

A Sas Tamás-filmek visszatérő szereplőjeként nem bosszantott kicsit, hogy pont te nem mehettél Los Angeles-be?

Dehogynem, és ezt el is mondtam, ahol lehetett. Sajnos az én karakterem kimaradt az amerikai részekből, pedig nagyon nagy kaland lehetett, irigyeltem is a fiúkat.


/Viták mindenhol adódhatnak - Kovács Patrícia és Hujber Ferenc/

Mennyire lesz más az új film? Bátran ajánlod azoknak, akik az elsőt szerették?

Igen, mindenkinek ajánlom, mert szórakoztató, szép és nagyon igényes film, csak egészen más. Ha valaki nagyon szerette az előzőt, akkor is jobb, ha a kettőt nem hasonlítja össze. Már a főszereplők is mások, a sztori összetettebb, amerikai és orosz szál is van benne. Emellett máshogy romantikus és máshogy vicces, mint az előző. Egész más volt, ahogy Csányi Sándor és Fenyő Iván húzták egymást, mint ahogy Hujber Feri és Árpa Attila.

Milyen filmes szerepekre vágysz a jövőben?

Vannak elképzeléseim, de nem szeretnék beszélni róluk, mert akkor nem jönnek be.

A fiatal rendezők közül kikkel dolgoznál szívesen?

Török Feri és Hajdu Szabolcs filmjeit nagyon szeretem és Gigor Attilát is nagyon jónak tartom.

Milyen új darabokban lehet látni színházban?

Nagyon sok bemutatóm van, most hogy szabadúszó lettem, a Nemzeti Színházban, a Centrál Színházban és a Karinthy Színházban is játszom nagyon változatos darabokban a zenéstől a vígjátékig. Nagyon jó ez az év nekem, mivel olyan helyzetben vagyok, hogy különböző típusú nőket játszhatok az elhagyott feleségtől a hősszerelmes nagyasszonyon át a nagyon szegény nőig. Nagyon boldog vagyok attól, hogy rendkívül sokszínű szerepekre hívnak, és nem kategorizáltak be egy típusba.


 
 

Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!   
Ha csak a képek érdekelnek, nézz be a film honlapjára.
 
0 Tovább

Kiparancsolták a színészeket az óceánból a vízimentők


/Árpa Attila és Hevér Gábor a Venice Beach-en/

Legutóbb Kálloy Molnár Péter mesélt az itthoni forgatásról, most a rendező-producert kérdezzük amerikai élményeiről. Sas Tamás mesélt nekünk arról, hogy miért nem fürödhettek a színészek az óceánban ott, ahol egyébként három éves gyerekek vígan lubickolnak, vagy, hogy a világsztárok ügynökei sem tévedhetetlenek, és egy apró hiba majdnem megoldhatatlan helyzet elé állította a stábot. 
 (Sok-sok kép a forgatásról a film honlapján.)

Kevés magyar stáb dolgozik Amerikában. Tartottatok a tengerentúli forgatástól?

Persze, hogy aggódtunk kicsit, főleg indulás előtt. Viszont sokat segített, hogy ez úgynevezett SAG-film volt. A SAG az amerikai színészek szakszervezetének rövidítése. Ez azt jelentette, hogy ugyan sokkal drágább volt minden, viszont mint szakszervezeti film, bizonyos védettséget élveztünk, és olyan helyszíneket tudtunk hivatalosan igénybe venni, amit magyar film még soha. Nem egy taxi hátsó üléséből pattantunk ki, és szaladtunk le a tengerpartra, vagy nem úgy forgattunk Beverly Hillsben, hogy nehogy egy rendőrautó meglássa, hanem mindenhol rendes zárásunk volt, és sok-sok kamionnal vonultunk fel.


/Hujber Feri a kamera előtt/


A biztos háttér ellenére adódtak  nem várt helyzetek, amikből hirtelen kellett kivágni magatokat? 

A jó előkészítés mellett is gyakran szembesültünk váratlan helyzetekkel. Amikor például az óceán partján forgattunk, akkor a forgatókönyv szerint a három főszereplő fiúnk [Árpa Attila, Hujber Ferenc és Hevér Gábor - a Szerk.] beszalad a tengerbe. Ez benne volt a forgatókönyvben, csak az amerikai partner elfelejtett engedélyt kérni arra, hogy a vízbe is bemehessünk.
Amíg a parton dolgoztunk, nem volt gond, de amikor oda jutottunk, hogy a fiúk ledobják a trikót, és berohannak a tengerbe, megjelent a Baywatchból ismert piros bólyás mentőegység, és kiparancsolta őket a vízből. Nem értettük, mi a gond, mert tőlünk húsz méterre hároméves gyerekek pancsoltak. Kiderült, hogy ehhez fizetni kellett volna a helyi filmirodának, de ezt elmulasztottuk, ezért helyszíni bírsággal büntették a produkciót. Ötszáz dollárt, azaz több mint százezer forintot kellett fizetnünk azért a fürdését, és többször nem tudtuk felvenni, mert hetekbe került volna, mire megkapjuk az engedélyt.

/Sas Tamás a hollywoodi forgatás szünetében/ 

Az amerikai színészekkel minden rendben ment?


Maximálisan. Daryl Hannah a film egyik szereplője, és borzasztó kedves nő, nem voltak sztárallűrjei. Az ügynöke viszont óriásit hibázott, amit alig sikerült rendbehoznunk.

Mi történt? Egyeztetési problémáitok adódtak?

Nem, a ruhái körül alakult ki majdnem megoldhatatlannak tűnő galiba.
Megkértük ugyanis a méreteit, hogy Magyarországról elvigyük neki azokat a ruhákat, amiket a filmben hord. Az ügynöke hosszas nógatás után elküldte a méreteket, aminek megfelelően az elképesztően tehetséges Náray Tamás elkészítette a ruhákat. Egy gond volt csak, hogy az ügynök olyan méreteket adott meg, aminek köze nem volt a valódi mérethez. Három millió forint úszott el ezen az apró kis tévedésen, és olyan oltári balhé lett, amit alig tudtunk kiheverni. Másnap reggel 7-kor  Endrényi Krisztina producer, Náray és Daryl Hannah bementek a Paramount ruharaktárába, hogy akkor onnan válasszanak ruhákat. Ott azzal kelett szembesülniük, hogy a világ legnagyobb filmes jelmezraktára poros rongyok elképesztő tömegét tartalmazza. Alig egy-két használható darabbal tértek vissza.

Végül hogyan sikerült megoldani a kérdést?

A megoldás az lett, hogy Náray Tamás hazatelefonált, megadta az új méreteket, és az itthoni varrodája legyártotta az új ruhákat, amik aztán végszóra érkeztek csak meg, de megérte a fáradságot.

  
/Daryl Hannah az S.O.S Love! amerikai forgatásán/

Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!   
Ha csak a képek érdekelnek, nézz be a film honlapjára.
0 Tovább

Kálloy Molnár Péter 3D-ben főzőcskézik



Kálloy Molnár Pétert, a Beugró népszerű színészét hamarosan Sas Tamás romantikus vígjátékában, az S.O.S. Szerelem folytatásában láthatjuk a vásznon. Az új S.O.S.-film azzal indul, hogy az első részben megismert társkereső irodát eléri a válság, és a tulajdonosok elvállalják egy orosz maffiózó megbízását, hogy kimásszanak a gödörből. Kálloy-Molnár Péter az iroda egyik alkalmazottját játssza, aki Elek Ferivel párban segít a kivitelezésben. Az egyik részben egy elhagyatott éttermet nyit meg az S.O.S.-csapat, hogy megfelelő körülményeket teremtesenek az összeboronálandó fiatal pár találkozásához. A főpincéri teendőket Kálloy látná el elegánsan, ha nem ütne be a ménkő. A színésszel felidéztük a nyári forgatás pár vicces jelenetét, és elmesélte, mi történik vele mostanában.

Neked véredben van az improvizáció, az S.O.S. Love! forgatásán volt erre lehetőség?

Nehezen, mert angolul forgattunk, de van az a jelenet, amikor megszerveznek egy találkozó helyszínéül egy éttermet, hogy tudjanak flörtölgetni a fiatalok. Mivel elfelejtik kitenni a zárva táblát, beeseik egy csapat turista. Hogy ne bukjanak le, muszáj felvenni a rendeléseket. A nagy kapkodásban úgy alakult, hogy csak egy szalvéta jutott két vendégre, és én kettétéptem. Ez a megoldás tetszett Sas Tamásnak, ezért megtartották.

Sas Tamással, a rendezővel milyen volt a közös munka?

Nagyon színészcentrikus rendező, emberi és nagyon profi, ez a három nem mindig van meg együtt. A színészeknek ez idális, mert nincs feszültség, üvöltés a forgatáson. Meghallgatja az ötleteket, legfeljebb azt mondja, hogy ezt most ne. Viszont ha jó az ötlet, akkor megköszöni. Én Angliában tapasztaltam ilyet, amikor ott tanultam. Kreatív, okos és tehetséges embernek tartom, és nagyon fontos, hogy bízik bennem. A bizalom az alapja az igazán jó munkának.

Fel tudsz idézni vicces bakit a forgatásról?

Az éttermi jelenetnél, ahol minden káoszba torkollt, és romokban állt a konyha, Tamás kitalálta, hogy reagáljuk ezt le valahogy. Kitaláltam, hogy megcsúszok, és elsőre elég nagyot estem. Meglepődtem, mert nem feltétlen akartam a fejemre esni a pacalon, amit a kőre kent fel a kellékes.


szólj hozzá: Kálloy Molnár Péter főzőshowja

A Beugróban készültök valamilyen újdonsággal?

Most új játékokat tesztelünk, öt-hatot. Az egyik új kedvencem az, amit a színésztréningeken Andy Heflerrel sokszor próbáltunk már. A lényege, hogy két embernél van egy-egy újság, és van egy harmadik, aki kérdez. A két ember csak egy olyan mondattal válaszolhat, amit az újságban talál, ahol éppen kinyitja. A pillanat törtrésze alatt kell egy mondatot választani az oldalról, ez nagyon vicces helyzeteket eredményez.

Mostanában mivel vagy elfoglalva?

Hrutka Róberttel most jártunk Törökországban a Pesti álom című albummal koncertezni. Egzotikus élmény volt, ahogy ott csápoltak nekünk a törökök. Majd megyünk vissza turnézni, mert más városokba is meghívtak. Aztán fellépünk a Mermaidben Londonban, ami nagyon nagy dolog, és felújítjuk a Kucó című darabot, amit tíz évig játszottam. Ez egy enyhén érzelmi fogyatékos srácról szól. Nagyon szép darab, egy hűtőben játszom végig. Ez egy magyar Virágot Algernonnak-történet.

A Liszt Ferencről szóló filmben is játszom, ami végre egy komoly szerep, és kosztümös. Liszt magyar inasát játszom, aki az utolsó években mellette volt. Nagyon szép tévéfilm lesz, még idén bemutatják az emlékév miatt. Valós sztorin alapul, idősebb éveiben szerelmi szál fűzte Lisztet egy fiatal tanítványához, amit a lánya nem nézett jó szemmel. Én segítem őket, hogy találkozhassanak. 

Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!  
0 Tovább
«
12

S.O.S Love!

blogavatar

Vígjáték 3D-ben. Amerikai sztárok, magyar film. December 15-től a mozikban!

Utolsó kommentek