Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az NCIS stábjával forgatott Hujber Feri



Árpa Attila azt mondta, hogy volt köztetek egyfajta egészséges versengés a forgatás közben

Folyamatosan. Két alfahím nem fér meg egy csárdában, úgyhogy voltak egészséges csörték, de a humor keretén belül maradtak. Például megcsinálta velem, hogy azt mondta, Billy Zane visszanézte a felvételeket, és szerinte Árpa az egyetlen, aki természetesen játszik, mert ő az, aki a legamatőrebbnek látszik. Különben mindenki nagyon mesterkélt. Furcsa volt, de nagyon magamra vettem, mert én is visszanéztem mindent, és nem éreztem, pedig nagyon önkritikus vagyok. Amikor látta, hogy ült a poén, röhögött egy nagyot.


Kovács Patríciával mennyire működött közöttetek a kémia?

Patriciát a fősuli óta ismerem, úgy vagyok vele, mint Oroszlán Szonjával. Mindegy, hogy csókjelenet, szexjelenet, csak gyorsan legyünk túl rajta. Úgy működik a kémia, ahogy akarjuk.



Hogy érezted magad a Los Angeles-i forgatáson?

Azon kívül, hogy mikor megérkeztem, nem várt senki a reptéren, és még a telefonom is lehalt, remekül. Árpának bezzeg az utolsó pillanatban töröltek a járatát, és a következő gépre nem adhattak alacsonyabb szintű helyet, csak jobbat, úgyhogy ő végül hawai körümények között evett-ivott a repülőn. Én természetesen nem business classon utaztam…

Vágysz amerikai filmes szerepre?

Mindig Amerikát ajnározzuk, miközben semmivel sem tehetségesebbek vagy jobbak. Ugyanaz a stáb dolgozott velünk kinn, akik az NCIS-t forgatták, ugyanúgy levonultak jelenet után, és meglapogattak, hogy de jó vagy. Én azt akarom, hogy teljesértékű magyar színészként tudjak jelen lenni egy magyar filmben. Amikor Magyarországra jönnek amerikai filmek, pont ezért nem jelentkezek statisztálni. Nehogy ott kössek ki, hogy a Brad Pitt mögött ácsorgok egy zombifilmben.



Árpa Attila már szelidül, te mikor dobod el a macsószerepet?

Sosem voltam macsó. Én mindig is a karakterszerepekért voltam oda, a Valami Amerikában a legfiatalabb gyerek, a Majdnem szűzben a szemétláda, a Barátok köztben, aki megerőszakolja a lányt. Ez az első olyan szerep, amiben én viszem a hátamon a filmet. Nehéz volt, hogy megtaláljam a karakter mélységeit és magasságait. Ha benne vagy egy másfél órás film minden jelenetében, akkor neked kilencven százalékban jónak kell lenned, hogy azt mondják, hűha. Mellékszerepben elég 15 zseniális perc, és mindenki rólad beszél. Most is furcsa hogy, a Hacktion című sorozat főszereplője vagyok.



Ez a számítástechnikai világ mennyire áll hozzád közel?

Abszolút, minden nap fenn vagyok a neten. Azokhoz képest viszont sehol sem vagyok, akik tizenévesen a gép előtt kezdték. A három éves gyerekem gyakorlatilag fogja az iPadet, felmegy Youtube-ra, és kiválasztja a mesét, amit nézni szeretne.

 Az új részekben mire számíthatnak a nézők?

Folyamatos akcióra és fordulatokra, állandóan jönnek a meglepetések: halál, szerelem, eltűnés. Van benne minden, is. Ez most szerintem a legjobb sorozat Magyarországon, komolyan mondom.

Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!

0 Tovább

Árpa Attila csínyeitől senki nem volt biztonságban



Miközben készül Kovács Patrícia sminkje, Árpa Attila  kiszúrta a fotóst

Árpa Attila nagy mókamester hírében áll, az SOS Love! forgatásán egyik alkalommal például  Hevér Gábort görkorcsolyástól hajította a  medencébe, és a rendező bosszantására is voltak ötletei. De az igazi csörtéket Hujber Ferivel vívta a színfalak mögött.

Gyakran szívattad a többieket a forgatáson?


Hujber Ferit szerintem elég sokszor szívattam, Hevér Gábort leginkább a hiányos angoltudása miatt. Ezek mind poénok voltak, feldobtuk velük a forgatást. Van is olyan, ami benne maradt a filmben. Egy jelenetben be kellett menni egy szállodába, ahova az oroszok betessékelnek minket egy forgóajtón, mi meg ki is jöttünk egyből a másik oldalon. Ez a szívatás inkább  Tamásnak szólt. Ezek kollegiális hülyeségek voltak, semmiképpen sem komolyak.


Semmi komoly...

Érződik a filmben az a jó hangulat, ami a forgatáson uralkodott? Jól összeállt a csapat?


Szerintem a mi hármasunk, tehát Hujber, Hevér és én, mi nagyon. Ezek a kémiák benne vannak a filmben az összes finomságukkal együtt. Hevérrel például remekül megértettük egymást, a forgatókönyv szerint úgy alakult, hogy én az Öcsit annyira nem bírom, ami pont amiatt tudott jól működni, mert egyébként nagyon is bírjuk egymást. Hujberrel megint egy egészen másfajta viszonyunk volt, egyfajta versengés, hogy ki köztünk a macsósabb, erősebb, jóképűbb. Persze ez is mind a humor szintjén működött, ez a fajta szívatás is benne van a filmben.

Hogy versengtetek?

Ezek inkább a színfalak mögött történtek meg. Én általában korábban keltem, így ki tudtam választani azokat az ingeket és ruhákat, amik igazán jól álltak. Neki a maradékból kellett gazdálkodnia, és nem mindig volt boldog a ruházatával, mert a legjobbakat lenyúltam előle.


Jobbnál jobb ingekben

Milyen élmény volt a Los Angeles-i forgatás?

Bár nagyon jó volt a forgatókönyv és a kollégák nevei is sokat nyomtak a latban, a valódi ok, amiért nem is gondolkodtam a felkérésen, az a másfél hét volt Los Angelesben Darryl Hannah-val és Billy Zane-nel. Nagyon sokat dolgoztunk, másra nem nagyon volt idő, de az ottani forgatás volt számomra az év legjobb élménye. Önmagában az zseniális volt, hogy Los Angeles közepén forgatsz egy nagy, profi stábbal, és mondjuk éppen egy hullaszállító kocsiban ülsz, és végigmentek a Sunset Boulevardon. Buliztunk a Hollywood Boulevardon is, de elmentünk a forgatás szünetében Hevér Gáborral, és Santa Monicában fürödtünk egyet a tengerben. 


Los Angeles-i kalandok


Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is! 

0 Tovább

Árpa Attila és Hujber Feri mindig fel tudott pörgetni



Christine Kelly, a fiatal amerikai sizínésznő Zoyát alakítja a filmben, egy lázadó punkból tiniből igazi nővé érik a film végére, és nem árulunk el nagy titkot, hogy a változás hátterében egy mindent elsöprő szerelem áll. Christine igazán élvezt a forgatás minden pillanatát,  összebarátkozott a színészekkel, megszerette - ahogyan ő fogalmaz - a gyönyörű Budapestet. Az interjú végén pedig azt is elárulta, hogy melyik jelenet volt számára a legnehezebb

Miért vállaltad el egy magyar vígjáték főszerepét?

Izgalmas kihívásnak tűnt, mert a karakterem egyedi és érdekes. Zoya a film elején egy lázadó, punkos csaj, de miután beleszeret egy filmsztárba, édes és ártatlan lánnyá alakul. Tetszett a lehetőség, hogy két különböző karaktert is eljátszhatok egy filmben. Korábban nem szerepeltem vígjátékban, ezt is mindenképp ki akartam próbálni, és nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy ellátogassak a gyönyörű Budapestre.


Zoya a film elején még csak egy elkényeztetett zűrös punk lány

Hogy jöttél ki a magyar színészekkel?


Mindenkivel nagyon jól megértettük egymást. Árpa Attilával sok közös jelenetünk volt, vele sokat nevettünk, és mindig fel tudott pörgetni, ahogy Hujber Feri is. Tényleg mindenkit imádtam, kedvesek voltak velem. Szinetár Dórával csak egy pár közös jelenetem volt, vele is jókat szórakoztunk. Izgalmas volt mindenkivel együtt dolgozni, nagyon élveztem.

Ha valakitől szakmai tanácsot kellene kérned, kihez fordulnál közülük?

Jó kérdés, Kovács Patríciát már láttam a Szerelemtől súlytva című filmben, amit szintén Sas Tamás rendezett. Gyönyörűen játszott benne, biztosan hozzá fordulnék, annyira megszerettem azt a filmet. Vagy Árpa Attilához, láttam az Argót is, és jó rendezőnek tartom.

Hogy készültél az orosz maffiózó húgának szerepére?

Először is el kellett sajátítanom az oroszos akcentust, ez segített beleélni magam a szerepbe.
Hasznos volt, hogy egy orosz színész is volt a stábban, Jevgenyij Szticskin, aki a bátyámat alakította a filmben, sok érdekes dolgot mesélt nekem Oroszországról.

Szerinted a közönség megszereti majd a cicát?

Nem vagyok nagy rajongója a macskáknak, ezért próbáltam felkészülni arra, hogy lesz egy macskám a filmben. Mikor az első nap megláttam, vettem egy nagy levegőt, és azt
mondtam magamban: „Mostantól ő a legjobb barátom!”. Igazából nagyon kedves, édes cica volt, és én is több figyelmet kaptam, mikor az ölemben tartottam. A stábból mindig odajöttek páran, hogy megbabusgassák, aranyos volt, bár nem a legszebb állat szegényem.


szólj hozzá: Cica a filmforgatáson

Nehezítette bármiben is a macska a forgatást?


Az első macskás jelenetben az ágyon fekszem, miközben a macskának egy adott pillanatban átsétálnia a képen. Ezt többször fel kellett vennünk, mint szerettük volna. Viszont tökéletes időzítéssel nyávogott. Visszanéztük a felvett anyagot, és minden felvételnél szinte ugyanakkor, igazi filmes macska, biztosan vár még rá filmszerep.

Úgy hallottam, viccesen sült el a csókjelenetek forgatása...

Igen, az első csókunk a filmben egy táncjelenet után csattan el. Tehát készültem rá, csakhogy
annyira felpörögtem a mozgástól, hogy túl lendületesen hajoltam oda, és szó szerint
lefejeltem CJ-t. Persze jót nevettünk, de egy kis dudor jelent meg a homlokán, úgyhogy
várnunk kellett a forgatással, amíg valamennyire lelohadt. De legalább így a csók miatti feszültség rögtön elszállt belőlem.


Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!
 

 

0 Tovább

Kovács Patríciát nem skatulyázták be


/
Kovács Patrícia és CJ Thomason a forgatáson/

A népszerű színésznőt hamarosan az S.O.S. Love című romantikus vígjátékban láthatjuk a mozikban. Mint az első S.O.S.-film törzsgárdájának tagja, elmeséli, mit történt a címadó társkereső ügynökséggel az elmúlt években, és hogy miben lesz más a 3D-s folytatás az előzőhöz képest.


Miben lett más a karaktered az előző S.O.S.-filmhez képest?

Felnőttebb lettem és komolyabb, mert nagy felelősség van a vállamon. Én vagyok az igazgatója ennek a társkereső cégnek Hujber Ferivel, aki a szerelmem és a társam egyben. A céget is megnyirbálja a válság, nem mondhatni, hogy felfutóban van, amikor a film keződik. Mindenféle anyagi problémák nyomasztanak, ezért zaklatotabb  vagyok. Nem feltétlen örülök annak sem, hogy Hujber karaktere behozza a cégbe Árpa Attilát, akiben én nem annyira bízom a filmben.


/Betti komoly üzletasszonnyá vált - Kovács Patrícia és Hevér Gábor/

Volt ebben számodra kihívás?


Mindenképpen örültem ennek a változásnak, mert eltelt négy év az előző film óta, és közben én is felnőttem. Tetszett, hogy más karaktert alakítok, és az is, hogy nem én viszem a fő szálat, hanem a két fiatal amerikai színész. Ez nem is a második része az S.O.S.-szerelem!-nek, hanem a társkereső ügynökség történetének folytatása, ami az előzőtől függetlenül is megállja a helyét.

Milyen volt a hangulat a forgatáson?

Nagyon jól ismerem ezeket az embereket, Hevér Gáborral többször dolgoztam együtt, ahogy Hujberrel is. Árpa Attilával még nem volt közös munkánk, de nagyon megszerettem a forgatás alatt. Nagyon szimpatikus a lénye, a ténykedése, minden, amit csinál. Az amerikaiakkal is nagyon gördülékenyen ment a munka. Előtte a legnagyobb kérdés az volt bennem, hogy a színészetnek mennyire van egyetemes nyelve, mennyire értjük majd meg egymást.

/Smink a forgatáson - középen Árpa Attila mosolyog/

Az amerikai színészek máshogy játszottak? Lestél el tőlük valamit?

Máshogy, kicsit könnyedebbek, de mivel angolul zajlott a forgatás, nekik egyszerűbb is volt, mint nekünk. Leginkább a létezésük volt figyelemreméltó, hogy mennyire szabadok és könnyedek a forgatáson és az életben.

A Sas Tamás-filmek visszatérő szereplőjeként nem bosszantott kicsit, hogy pont te nem mehettél Los Angeles-be?

Dehogynem, és ezt el is mondtam, ahol lehetett. Sajnos az én karakterem kimaradt az amerikai részekből, pedig nagyon nagy kaland lehetett, irigyeltem is a fiúkat.


/Viták mindenhol adódhatnak - Kovács Patrícia és Hujber Ferenc/

Mennyire lesz más az új film? Bátran ajánlod azoknak, akik az elsőt szerették?

Igen, mindenkinek ajánlom, mert szórakoztató, szép és nagyon igényes film, csak egészen más. Ha valaki nagyon szerette az előzőt, akkor is jobb, ha a kettőt nem hasonlítja össze. Már a főszereplők is mások, a sztori összetettebb, amerikai és orosz szál is van benne. Emellett máshogy romantikus és máshogy vicces, mint az előző. Egész más volt, ahogy Csányi Sándor és Fenyő Iván húzták egymást, mint ahogy Hujber Feri és Árpa Attila.

Milyen filmes szerepekre vágysz a jövőben?

Vannak elképzeléseim, de nem szeretnék beszélni róluk, mert akkor nem jönnek be.

A fiatal rendezők közül kikkel dolgoznál szívesen?

Török Feri és Hajdu Szabolcs filmjeit nagyon szeretem és Gigor Attilát is nagyon jónak tartom.

Milyen új darabokban lehet látni színházban?

Nagyon sok bemutatóm van, most hogy szabadúszó lettem, a Nemzeti Színházban, a Centrál Színházban és a Karinthy Színházban is játszom nagyon változatos darabokban a zenéstől a vígjátékig. Nagyon jó ez az év nekem, mivel olyan helyzetben vagyok, hogy különböző típusú nőket játszhatok az elhagyott feleségtől a hősszerelmes nagyasszonyon át a nagyon szegény nőig. Nagyon boldog vagyok attól, hogy rendkívül sokszínű szerepekre hívnak, és nem kategorizáltak be egy típusba.


 
 

Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!   
Ha csak a képek érdekelnek, nézz be a film honlapjára.
 
0 Tovább

Az első előzetes: sztárparádé cicával


Megérkezett a film első előzetese, amiből kiderül, hogy Los Angelesben a villák elképzelhetetlenek jacuzzi nélkül, nehéz Magyarországra telefonálni, de legalább bármikor belesétálhatunk Tom Cruise-ba.
Megtudjuk, hogy ebben a történetben mindenki akar mindenkitől valamit (vagy valakit), és hőseink sem pénzt sem fáradságot nem kímélve próbálják elérni céljaikat.

Az pedig, hogy megvalósulnak-e az álmok, hogy mindenki azt kapja-e, amire a történet elején vágyott, egyelőre legyen titok.



szólj hozzá: S.O.S. Love! előzetes  


Ha tetszett a poszt, és kíváncsi vagy, hogyan készült a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is! 

0 Tovább

Hujber Feri maximalista, még letakarva is játszik

2011. nyarán a gazdasági válság eléri az S.O.S irodát is, ami az elmúlt években egyébként is átalakult. A két volt tulajdonos, Veronika és Péter kiszálltak az üzletből. Betti élete is megváltozott, Tomival elváltak útjaik, a céget új szerelmével, Marcival irányítja tovább.

Marcit Hujber Feri alakítja, aki az elmúlt esztendőkben számtalan formában mutatta meg tehetségét. Játszott szappanoperában (Barátok közt) és  játékfilmekben (Szerelemtől sújtva, Valami Amerika 1-2). Szinkronizált  rajzfilmet (Immigrants - Jóska menni Amerika), volt műsorvezető  szépségversenyen és korcslyázott tévé showban. Játszik színpadon (Czukor Show), múlt héten pedig a  Magyar Lovas Színház Honfoglalás c. rockoperájának premier előadásában láthatta a közönség.

Marci szerepében szüksége is van a sokoldolasúgára és az energikusságra, mert számtalan kihívásra kell válaszolnia. Ezek közül talán az egyik legnagyobb, hogy Mimi néni (Daryl Hannah) folyamatosan félreérthetetlen utalásokat   tesz arra, mi mindent tudna elképzelni Marcival...




Mi is  Daryl Hannah-val kapcsolatban kérdeztük először.

SOS: - Tamás mit érthetett a sajtótájékoztatón azon, hogy Daryl Hannah-t Hujber Feri kezelte a legjobban?
HF: - Arra gondolhatott, hogy azonnal egy hullámhosszra kerültünk, nagyon gyorsan megtaláltuk egymással a hangot, annak ellenére, hogy akkor találkoztunk először, és nem is vagyunk egy korosztály.
SOS:- Daryl Hannah közismerten maximalista, és ahogyan a forgatás alatt láttuk, te is beleadod a 100%-ot. A rendezőnél is szigorúbb vagy magadhoz. Ez is hozzájárult a jó munkakapcsolat kialakulásához? 
HF : - Valószínű. De azt hiszem, én inkább 150%-ot szeretek beleadni a munkámba. (mosolyog) Amikor például szerepeltem a Sztárok a jégen műsorban, napi hat órát korcsolyáztam három hónapon keresztül, mert azt akartam, hogy adásról adásra lássák a nézők, hogy fejlődöm. Egyébként Nagy Feró csinálta még ugyanezt.
SOS : - Ezen a forgatáson is azonnal rohansz visszanézni magad. Ha valami nem tetszik, te kéred, hogy vegyétek újra. Közben állandóan agyalsz, hogy mit lehetne még jobban csinálni.
HF : - Persze, a már emlegetett 150%, meg azt gondolom, hogy egy színész  vigyen bele a figurába valami pluszt. Ez lehet egy poén / itt mesél is rögtön két dolgot, de erős spoiler lenne, meg kell várnotok velük a filmet /, vagy egy olyan ötlet, ami mélyebbé teszi a figurát.
SOS : Annak éppen tanúi voltunk, amikor az egyik jelenetben addig-addig jártál körbe, amíg nem találtál egy, az ingeddel harmonizáló színű pólót, hogy letakart fejjel játszhasd végig a jelenetet...
HF :- Igen, mert arra gondoltam, hogy abban a szituációban Marci annyira mélyponton van, hogy a fejére kell húzzon valamit, mint ahogy a depressziós ember reggel felkelés helyett a fejére rántja  a takaróját. Nem is akarja látni, mi folyik körülötte.
Ma például egy öltözőben játszódó jelenetet forgattunk, volt ott egy keménykalap, feltettem, és egy kicsit olyanra vettem a figurát, hogy aki látta, annak eszébe juthasson a Mechanikus Narancs.
SOS : - Tamás mit szól ezekhez az ötletekhez?
HF : - Szerintem tíz rendezőből nyolc nem fogadná el, de Tamás azt mondta, hogy bízik az intuícióimban, csináljam meg, ha úgy gondolom, hogy ettől jobban működik a figura.
SOS : - És jobban működik?
HF : - Lehet, hogy sokan csak azt látják majd,  milyen vicces, hogy letakartak, mint egy papagájt, és az is lehet, hogy sokaknak a keménykalapról nem Stanley Kubrick filmje jut eszébe. Biztos ők is jól szórakoznak majd, de akinek mondjuk beugrik valamilyen asszociáció, annak  talán többet fog jelenteni a figura.
Persze ez egy vígjáték, kicsit erősebb kontúrokkal dolgozunk, és nevettetni szeretnénk. Vannak ebben a műfajban  blődlik /itt megemlít egy-két altesti humorra hangszerelt amerikai blockbustert/, de mi eddig végig egy ízléses komédia keretein belül maradtunk.

Végezetül megkérdeztük Feritől, hogy látta-e már azt a kis videót, amit C.J-vel és vele forgattunk arról, hogy milyen egymással dolgozni.
- Ja, igen - válaszolt nevetve.
A tűző  napon nehéz megállapítani, de mintha elpirult volna egy pillanatra...



szólj hozzá: Hujber Feri legjei

0 Tovább

Árpa Attila rendesen befürdött

Újra itt a nyár, sokak számára egyenesen elviselhetetlen a kánikula, de vannak, akik nem csak a nagy meleg hatására tesznek olyat, amit mások soha nem tennének.

Azt gondolhatnánk, hogy ebben a forróságban nincs is jobb forgatási helyszín, mint egy medence partja. Pedig ennek is vannak veszélyei.

Szerepe szerint az Öcsit alakító Hevér Gábor a vicces srác, de a forgatáson sokszor  Árpa Attila hozza a frászt kollégáira újabb és újabb ötletekkel.
Gábor éppen befejezte a jelenetét, és békésen beszélgetett Szinetár Dórával a medence partján görkoriban, amikor megérkezett Árpa Attila.  Már a  tekintetén  látszott, hogy rosszban sántikál. Odasétált a gyanútlan beszélgetőkhöz, és egy laza mozdulattal kipróbálta, hogy tud-e Hevér Gábor vizen görkorizni. (Nem tud. Úszni viszont szerencsére igen)
A következő pillanatban Szinetár Dórát cibálta a víz felé, aki azonban hősiesen ellenállt. Nála már nagyobb volt a tét, éppen jelenethez készült, Attila akciójával veszélybe került a sminkje...

Ekkor már többen - közöttük Hujber Feri is - jónak látták eltűnni a mókamester közeléből, C.J. is riadt tekintettel kereste a lehetséges menekülési útvonalakat... Tisztán látszott, hogy legszívesebben egy egész stábos medencepartyval zárná a forgatási napot, és ezért válogatás nélkül bárkit képes lenne  Hevér Gábor után hajítani.

Hogy  mi lett az ámokfutás vége, nem áruljuk el, de a következő videoból minden kiderül. 



szólj hozzá: Árpa Attila rendesen befürdött


Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!

0 Tovább

Kálloy Molnár Pétertől Londonban is kérnek autogramot

A Hajógyári-szigeten az elmúlt hetekben nem csak a Sziget fesztivál eseményei zajlottak,hanem az S.O.SLove stábja is itt forgatott. A Golftanya éttermében vettek fel több jelenetet, mert a filmbeli S.O.S csapat tagjai vendéglátósoknak adják ki magukat, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek Jake és Zoya találkozásához.

Legnehezebb feladatnak a konyha birtokbavétele tűnik, de erről majd a későbbiekben egy videóban is beszámolunk.Előre elárulhatunk azonban annyit, hogy az eredmény nagyjából olyan, mint ha a Hal a tortán amatőr szakácsai azt a nehezítést kapnák feladatul, hogy bekötött szemmel főzzenek...

A magát nagy spílernek mutató főpincér szerepére az S.O.S tagok közül Gézuka a beugró,akit Kálloy Molnár Péter alakít.
Pétert a forgatási szünetek egyikében sikerült elcsípni néhány szó erejéig.
Szezonban egy hónapban huszonnyolc estét játszik, plusz még ott a tévéműsor is, de ezért jó a nyár, mert a színházi szünetben tud filmet forgatni. Szinte követni sem tudtuk, mikor felsorolta, hány darabban szerepel. A legrégebben a S.Ö.R-ben játszik, ami már tizenhét éve van folyamatosan színpadon. Amikor ezt kimondta akaratlanul össze is nevettünk, mert néhány perce éppen arról beszélgettünk, hogy mennyire fiatal a film női főszereplője, Christine. Nagy sikerrel fut a Kövek a zsebben, amiben Rudolf Péter a partnere, és ami történetesen éppen egy filmforgatás kuliszái mögött játszódik. A darabot Londonban is játszották, büszkén mesélte, hogy az előadás után az utcán londonban élő magyar fiatalok rohanták meg autogramért. Nagyon örült, és kicsit meg is lepődött, hogy ilyen messze is vannak rajongói.
- Bár a mai internetes világban ez nem is annyira lehetetlen - tette hozzá mosolyogva.
Eddig jutottunk a beszélgetésben, és Pétert máris hívták vissza a kulisszák közé, de rohantában még annyit elmondott, hogy örömmel fogadta a felkérést, mert igazán szeret Sas Tamással dolgozni. (fotó: Erdélyi Gábor)

Ha tetszett a sztori, és kíváncsi vagy, hogyan készül a film, jelölj be minket Facebookon, ahol végigkövetheted velünk a forgatást, érdekes infókat csepegtetünk a szereplőkről, és akár még nyerhetsz is!

0 Tovább

Sajtótájékoztató

Július 25-én hétfőn volt a film sajtótájékoztatója a Zara Hotelben, ami egyébként a film egyik forgatási helyszínéül is szolgál. A stáb igazi rohamtempót diktál magának:: alig két nap telt el azóta, hogy hazaérkeztek  a los-angelesi forgatásról, az eseményt követő reggelen pedig már folytatják is munkát
A sajtótájékoztató a film érdekességei mellett eggyéb izgalmakkal is  szolgált,: az amerikai főszereplő Christine Kelly gépének út közben műszaki okook miatt le kellett szállnia, ezért csak késve érkezett az eseményre. A film két amerikai sztárja Dary Hannah és Billy Zane videoüzenetben köszöntötte az újságírókat és a nézőket, ők a magyarországi forgatáson nem vesznek részt, a személyes találkozásra decmber 15-i  premierig várnunk kell.



szólj hozzá: S.O.S Love! - ééés kezdünk!

0 Tovább

S.O.S Love!

blogavatar

Vígjáték 3D-ben. Amerikai sztárok, magyar film. December 15-től a mozikban!

Utolsó kommentek